Nem voltam sose az nagy David Bowie rajongó, sőt eretnek módon kreatív, vizuális, intermediális munkásságát kedveltem igazán, nem a zeneit. Azt hiszem, a karakterek kigondolásában és az állandó újraalakulás, tervezés olyan fantázia birtokosává tette, amely miatt kiemelkedett jó pár kortársa közül. Persze hozzátartozik, hogy valószínű, hogy ő végig is merte vinni mindig mindazt, amit elgondolt, és nem hiszem, hogy valaha is filozofálgatott azon, hogy mi lesz, ha ezt a többség nem érti meg, mi lesz ha ezért hülyének tartanak.

És emiatt az önbizalma miatt meg is merte valósítani önmagát, sőt ez az önbizalom tette szerintem mások számára hőssé, na meg persze az, ahogy most így utánaolvasva még tragikusabbá tette a halálhírét, hogy megküzdött a betegséggel. Sokan azt írják ilyenkor, ha valaki belehal egy ilyen betegségbe, hogy feladta a harcot a rákkal szemben. De szerintem azért ez nem ilyen egyszerű. Hogy lenne az harc, amikor az ember "homlokára" nyomja a halál a csókját, és hagy neki valamennyi időt, ami sokszor még meg is számlált: "Hogy na menekülj, ha tudsz, addig, amíg a nyomodba nem érek!" Ez egy kegyetlen fogócska, harc helyett, ahol a felek legalább nagyon is hasonló előnyből indulnak. Vannak olyan kórok, ahol az embernek vajmi kevés lehetősége van a kórral, gyengüléssel, halállal szemben.

David Bowie utolsó videoklipjében az az igazán felemelő, hogy már ha megnézed, akkor is úgy tekintesz rá, mint egy igazi halottra tudtodon kívül. Pontosan azt a vizuális érzékletességet adja vissza. Azaz, amikor lát az ember egy halottat, akkor csak addig fél a közelében, amíg rá nem nézett. Utána megnyugszik. Én is féltem ettől a videokliptől, mert mégiscsak egy ember legutolsó videoklipje volt, amelynek esztétikai motivációjában ott bujkál a halállal szembeni félelem, a szembenézés, őrület, visszatekintés, majd az ettől a világtól vett búcsú. Amikor viszont megnéztem, csak azt éreztem, hogy nagyon is jó, hogy megcsinálta ez az ember, mert ilyen végtelenül szubjektív módon mégis csak egy olyan dolgot tudott kifejezni a művészetével, ami a mai világunkban grandiózus tabu. A halál, a haldoklás, a halott. Ráadásul mindezt úgy tette ezt, hogy tökéletesen illeszkedett az életművébe. Nem vonta valami ködfátyol alá, hanem oda kinyomta a monitorokba, hogy az emberek gondolkozzanak a múlandóságról.

Van egy elképzelés, mi szerint a haláltól, a megszűnéstől való félelem motivál minden alkotó folyamatot. Az, hogy nyomot hagyunk a világban annak az eredménye, hogy a halál, az elmúlás ellen teszünk. Ha erről a küzdelemről, a halálfélelem okozta érzéskáoszról, a halál és halandóság megmutatásáról alkot valaki ilyen mesteri szinten: több, mint hősies cselekedett