Pár napja olvasgatok a cikkeket a tetszhalott felismerés és halálközeli élmények magyarországi történetéről. A Kharón folyóirat egyik 1998-as cikkében, - amely A parasztság halálközeli élményeiről szól - találtam egy érdekes fogalmat: a visszasírást.

A visszasírás azt jelenti/jelentette a paraszti felfogás szerint, hogy ha valaki meghalt, és a halál bekövetkezte után elkövetkezendő kb. egy órában, de legalább negyvenöt percben a halott mellett sírva fakadtak, akkor a halott visszatért a sírás a halál állapotából az élőbe. A paraszti elbeszélések alapján ezeknek a visszatért halottaknak voltak olyasmi élményeik, amelyeket a mi korunkban halálközeli élményeknek nevezünk. Általában csodaszép réteken jártak, csodaszép virágokat láttak, a mennyországba jutottak. Boldog élményt éltek át, amelyet a visszasírás hatására elvesztettek. Furcsa mód, akik így felébredtek, azok arról számoltak be az elbeszélések szerint, hogy nem akartak visszatérni a halálból, és rá szinte szemrehányást tettek az őket felébresztőknek, hogy miért sírták őket vissza. Akik pedig így visszatértek a halálból szinte alig éltek már úgy, ahogy régen, és nemsokára újra elhunytak.

Azon gondolkodtam, hogy manapság mennyiben tér el az emberek alap gondolkodása a halállal kapcsolatosan, és mennyire furcsa ezt a jelenséget a mai kultúrszemszögből nézni. Milyen érdekes, hogy ez a paraszti szemlélet ennyire egyszerűnek gondolta a holtak felélesztését, hogy egyszerűen csak a sírásnak, főleg a hangos sírásnak tulajdonította azt. És az is rendkívül bizarr, hogy amikor valakit így "felélesztett"-nek hittek a sírás által, akkor ezt a felélesztést semmiképpen sem élték meg pozitívan, holott manapság hálát adunk, akkor, ha a klinikai halál állapotából visszatér valaki. Ráadásul, milyen egyszerű lenne a reanimáció feladata, ha elég lenne hozzá a puszta sírás.

Létezik egy betegség, amit Cotard-szindrómának hívnak. Ez egy titokzatos pszichológiai vagy/és neurológiai probléma, amely által a betegek azt hiszik, hogy már nem élnek vagy nem az élő világba tartoznak. Az ilyen betegségben szenvedőknek az agyuk csak annyira működik, mintha aludnának vagy vegetatív állapotban lennének. Ez az állapot sokban hasonlít ahhoz, amit a visszasírtak éltek meg.

Különösnek tűnik az is az elbeszélések kapcsán, hogy a paraszti gondolkodás a visszasírás miatt feltámasztott élőket elidegenedettnek, a halál világához tartozónak érzékelte. Semmi pozitívat nem láttak abban, ha valaki visszatért a halálból. Azért nem teljesen úgy látták őket, mintha "zombik" lettek volna, nem ilyen egyszerű azért a helyzet, hanem inkább csak lélektanilag úgy értékelték, hogy megbolygatták a sírással a természet rendjét és összekuszálták az élők világát azzal, ha egy halottat visszahívtak.

Már a fantasztikum terepe elképzelni azt az alternatív világot, ahol ezek a paraszti babonák kvázi erővel bírnak. Elég érdekes sci-fi, horror történet keveredhetne abból ki, ha valaki ezeket az elképzeléseket írásaiban egy egzakt világalkotás részévé tudná tenni. Magyarul elég hátborzongató történeteket lehetne kreálni ha valaki ezeket az elbeszéléseket jó alapként dolgozza fel íróként és egy félig klasszikus horror, félig balladai paraszti halál-élet alternatív univerzumot tárna elénk csupa ilyesmi inspirációval, amit a visszasírtak ambivalens létélménye is jelent.