Nem akarom leírni az X-aktákkal kapcsolatos sztereotípiákat, mivel, aki nem aludta át az utóbbi húsz évet, valószínűleg képben van, hogy miről szól a sorozat. Ufók, összeesküvés, ufók, összeesküvés, ufók... Gyerekkoromban az ufómánia motiváció miatt kezdtem el nézni, aztán felnőttként már másért néztem újra, és akkor felfedeztem magamnak, hogy van a sorozatnak egy abszurd rétege, amelyet többnyire csak a fanatikus X-akták rajongók ismernek csak, és amelyek kárpótolnak azért a sok zanza-ufó-összeesküvés-világzagyvaság-hülyeség kompozícióért, amit a többi epizód képvisel.
Ennek az abszurd rétegnek a legnépszerűbb darabja a Clyde Bruckman’s Final Repose, amelyben egy hétköznapi, depressziós bácsi valójában látja a jövőt, de ahelyett, hogy ez itt valami fantasztikus csodálatosságként jelenne meg, mágikus realistán és kissé groteszk ez a képesség összeütközésbe kerül a mindennapi szürke valósággal és nevetségesen-szomorú helyzeteket teremt, miközben természetesen Uri Geller-féle mentalistákat és a pénzhajhász tévéjósokat is kiparodizálja. Az epizódot Darin Morgan forgatókönyvíró jegyzi, aki egyébként Emmy-díjat kapott az epizódért 1995-ben, nagyon is megérdemelten. Ha valaki egy epizódot akar csak megnézni az X-aktákból, akkor ezt nézze meg.
Darin Morgan számos emlékezetes epizódot letett az asztalra még a sorozat történetében. Ilyen volt a Humbug, amelynek a hátterét az egyébként is bizarr Freakshow cirkusz adja. Ugyan nem Morgan nevéhez kötődik, de az ironikus szemlélettel és a tudományos fantasztikumra nyitottabb epizód még az X-Cops és a Chris Carter által írt és rendezett Improbable, amelyben megjelenik Burt Reynolds is, a háttérzenét pedig francia örökzöld slágerek adják.
Ezt az irányvonalat követte Darin Morgan 2016-ban kijött epizódja, a tegnap a Coolon is vetített Mulder and Scully Meet the Were-Monster, amit az új X-aktáknak készített kifacsarva a már untig ismert szörnysztorik világát. Sajnos nem tudok spoilermentesen írni róla, úgyhogy ha valaki nem látta, de szeretné látni, mielőtt olvas róla, ne olvasson tovább.
SPOILER kezdődik
Az epizódban az a nagy, hogy inverz nézőpontból közelít a szörnyhöz, mint megismerni valóhoz. Az elején még azt hihetnénk, hogy ez valami átlagos "ott a szörny"(forrás: Retroshock) epizód lesz, ahol majd ugyebár a gonosz gyíklény mindenkit kivégez, amíg végre le nem fegyverzi Mulder és Scully. Aztán ahogy halad előre az esemény egyre inkább úgy tűnik, hogy ez egészen más lesz, és itt van szörny és még sincs, illetve nem úgy ahogy azt már megszoktuk.
Az emberi gyíklény és Mulder egy temetős rezignációban leissza magát, miközben megismerhetjük alaposan a szörnynek tartott idegen nézőpontjából történteket, aki nem mellesleg pár nap alatt teljesen belecsömörlik az átlagember életébe, pedig egyébként egy kedves fazon, aki még a cuki állatokért is odavan. Olyan nagyon elege lesz a mindennapi unalmas munkából és az emberi céltalanságból, aminek egy emberi harapás miatt vált áldozata, hogy még pszichológushoz is elmegy. A pszichodoki figurája szintén kap egy fricskát. A tipikus mindent pszichológiával magyarázó szakember alakja, aki szánalmas módon a sok furcsa betegtől az antidepresszánsokat úgy tömi magába titkon, akár a cukorkát.
A címben azért szerepel a Were-Monster kifejezés, mert a klasszikus vérszönyekhez hasonlóan válik szörnnyé a lény, de ezúttal a keveréklény fordítottan alakul át. Azaz a gyíklényt harapott meg az ember és így lesz emberré, nem pedig a szokványos módon.
Maga az epizód kikacsint egy kicsit az X-aktákból is, amikor kiderül, hogy Mulder ügynöknek az X-akták főcímdala a csengőhangja. A mindent lefényképező mobilkultúra is kap egy fricskát. A végkifejletben pedig kiderül, hogy egy ember sokkal nagyobb szörny, mint az, akit szörnynek hittek.
Az epizód mindeközben a rengeteg információátadásban sehol sem lassít be, újabb és újabb néznivalót, izgalmat szolgáltat. Néha csak a belső terek berendezésében, mint az egészen bizarr hotel, ahol kitömött állatfejekből kukkolja a látogatókat a tulaj. Az is megmosolyogtatni való, amikor a tojtojon ülő emberré vált gyíklényre rányit Mulder ügynök. A szörnytől pedig olyan hihetetlen információkat kapunk, amelyeket igazából abszurd sci-fi művekben olvasni, hogy például létezik a szarvasnyúl. Igazából nevetségesnek hangzik, pedig valójában körülbelül annyi az esély a szarvasnyúl létezésére, mint bármi egyébre a sorozatból.
Végül persze, ahogy egy klasszikus krimiben a gyilkos is lelepleződik, aki pedig nem kapja meg azt a pozíciót, hogy megértsük a motivációit, akár a Gyilkos elmékben. Mintha ezzel a forgatókönyvíró azt akarná mondani, hogy ez a gonosz fickó meg sem érdemli azt, hogy foglalkozzunk vele és valóban így van. A valódi szörnyek még mindig az emberekben lapulnak.
SPOILER vége
Nekem nagyon szimpatikus, hogy már a harmadik epizód megidézte az abszurd klasszikusokat, az, hogy a két bugyuta felvezető után egy ilyen okos, ironikus részt kaptunk. Remélem, hogy a következő hét epizód egyike még folytatni fogja ezt az irányvonalat. Aki pedig lemaradt volna a jó részekről nézze újra őket ezzel az újjal együtt.
