And Now For 2.0

something completely different

Introverzió az extroverzió korában

2016. január 12. 13:12 - automaton_aliza

Január másodikán, pontosan tíz napja volt az introvertáltak világnapja, amelynek a célja elsősorban az lett volna, hogy maguk az introvertáltak és akik nem azok felhívják a többségi társadalom számára a figyelmet arra, hogy az introvertált vonással rendelkező személyeknek eltérő igényeik vannak, mint a többségi társadalomnak. Remélem, hogy ezt szépen megfogalmaztam. A lényeg annyi lenne, hogy a többség elvileg nem introvertált azok szerint, akik ezt a világnapot létrehozták, és hogy a többség nem kezeli a helyén az introvertációt, mint úgy általában eleve idegenkednek a neurodiverzitás fogalmától, ahelyett, hogy a társadalom termékenységére és hasznára fordítanák a sokféle szürkeállományt.

 

Hamis hiedelmek és hierarchia

 

Sajnos a mai napig introvertáltként úgy érzem, hogy csak a felszínt kapargatják, és igazán nem tud a társadalom mit kezdeni az introvertációval. Ezt pedig úgy teszik, hogy közben a múltban azért nem jelentett akkora nagy hátrányt maga ez a viselkedési vonás az emberekben. Az introvertáció és extrovertáció közötti szakadékot úgy érzem, a saját korunk által generált ideák gerjesztik.

Első probléma magának az introvertációnak, mint pszichológiai fogalomnak a köznyelvbe való áttevődése és átértelmezése. Az alap még valahol az ókorban kezdődik, majd folytatódik Jungnál, azután pedig Eysencknél az interperszonális körné és az ötfaktoros modellnél. Onnantól kezdve pedig, hogy sokáig az extrovertált és introvertált jellemzőket zárt dobozokként kezelték, eljutottak a dimenzionális felfogásig, ahol az introvertáció nem más, mint egyetlen faktor vagy éppen csak egy tulajdonság.

Az extrovertált egzakt definíció alapján valaki, aki társas és mozgalmas tevékenységeket kedvelő személy. (Az ötfaktoros modell szerint a faktort a következő tulajdonságok dominanciája teszi ki: bátor, erőszakos, magabiztos, bőbeszédű, spontán.)

Az introvertált olyas valaki, aki magányos tevékenységeket folytat. (Az ötfaktoros modell szerint a faktort a következő tulajdonságok dominanciája teszi ki: félénk, önalávető, bizonytalan, csendes, gátlásos.)

Ezek a dimeziók pedig igazából semmit nem mondanak a személyiség további jellemzőiről, arról, hogy valaki barátságos-e vagy barátságtalan, kedves-e vagy pedig nyersen viselkedik, óvatos-e vagy meggondolatlan, szorongó vagy nyugodt, fantáziadús vagy egyszerű gondolkodású, kreatív vagy nem kreatív, laza vagy feszült. Pedig sokszor az introvertációról szóló ismeretterjesztő "glossy" írások ezeket a jellemzőket is együtt említik az extrovertáció és introvertáció fogalmával, jól megkeverve mind az introvertáltakat, mint a többségi társadalmat.

Arról is megfeledkeznek, hogy a szociabilitás igazából az extroverzió mellékterméke és nem a része annak. Ráadásul fontos, hogy ezeket a faktorokat, vonásokat, jellemzőket, hívjuk őket bárminek érdemes úgy kezelni, hogy a szélesőségekhez nagyon kevesek tartoznak, így betolni a társadalmat az extroverzió szélére, akik pedig nem felelnek meg a társadalmi standardnek kitolni a másik szélre egy badarság.

Az introvertáltság fogalmára így olyan jellemzők is rátapadnak, amelyek annak nem a részei, arra sarkallnak sokakat, hogy tovább gondolják, és általában mindig valami negatív irányba, ugyanis a beszédmód, amit használnak az introvertáltakkal szemben mindig "ők" - akkor is, ha lehet, hogy az adott cikkíró is introvertált -, azaz nem "mi", amely már eleve egy eltávolodást jelent.

Az introvertáltakról szóló írások kvázi úgy íródnak, mintha az introvertáltak nem is olvasnák őket, amely szintén egy elég furcsa gesztus.

Az introverziót úgy kezelik, mintha valami titkolnivaló, szégyellnivaló lenne.

A hétköznapi párbeszédben kialakult egy extrovertált-introvertált fölé-alárendelődés, ami sem az introvertáltaknak, sem az extrovertáltaknak nem jó. Ez pedig nem egy már régi jelenség, ami most felszínre kerül, hanem egy teljesen új, amelyet egyszerűen a mai standard, ideális "vásárló" képe alakított így, aki mondjuk ki: extrovertált, nem introvertált. A reklámok és a mai kapitalista szemlélet egyszerűen azt sugallja, hogy akkor vagy társadalmilag hasznos munkaerő és vásárló:

- ha szereted a társaságot

- bátor vagy

- spontán módon választasz

(én még ide tenném az izgalomkeresést és a fokozott aktivitást is)

 

Sokszor úgy érzékelem, hogy a többség azt szeretné, hogy az introvertált tulajdonságúak, akiket előszeretettel bélyegeznek próbáljanak meg megfelelni mindennek, akkor is, ha elsősorban agyi vagy alap személyiségbeli eltérés az oka annak, hogy ők nem ilyenek.

 

Negatív címkék, amelyek szerintem hamisan lettek az introvertáltakra aggatva:

- félénknek tűnnek

- mintha mindig valami titkolnivalójuk lenne

- negatívak, morcosak, ezért nem akarnak társaságban lenni

- az internet térnyesésével szaporodnak, mint a nyulak :D (motivator.ma)

- barátságtalanok, egyáltalán nem akarnak barátokat

- csodabogarak

- magának valóak

- csak lehúznak másokat

- gyengébbek

- önalávetőek

- rosszindulatúak

- sértődékenyek

- különcök

- rossz vezetők

- aggódóak

- idegesek

 

irenevincent.jpg

Irene Vincent: Introverzió című alkotása, mintha a negatív előítéletek megformálása lenne

 

Ezek a tévhitek igen szomorúak, mert egyáltalán nem az introvertáltságtól függnek. Miközben a köztudatban élnek, egyre égetőbb szükség lenne arra, hogy az introvertáltakat tényleg elfogadják az extrovertáltak, ha már ekkora hiátus alakult ki a hétköznapi tipizálások nyomán, főleg a munkaerő keresésnél felvételnél, a dolgozók vagy a vásárlók megítélésében, ahelyett, hogy negatív és elnyomó sztereotip keretbe helyeznék őket. Már Eysenck modelljénél is kiemelkedő az a nézőpont, amely nem a két csoport eltéréseire helyezi a hangsúlyt pozitív és negatív irányok mentén, hanem a lényeget az érzelmi kiegyensúlyozottságban látja. Ahhoz, hogy egy extrovertált ne viselkedjen agresszíven egy introvertált pedig ne legyen szorongó érzelmileg stabilnak kell lennie.

 

Ennek megfelelően az Eysenck által adott érzelmileg stabil introvertáltra vonatkozó a többségi társadalomban pozitívnak ítélt jellemzők:

- gondos

- figyelmes

- békés

- megfontolt

- megbízható

- kiegyensúlyozott

- nyugodt

erzelmilegstabilintro.jpg

Az érzelmileg stabil introvertáltak olyan energiát és kiegyensúlyozottságot, gondosságot nyújthatnak, amelyet érdemes lenne a társadalom számára nem eltékozolni az introvertáltság negatív irányú sztereotipizálásával

 

Azt hiszem, az érzelmi stabilitás, mint elérendő cél inkább fontosabb lenne, mint a másik ember felületes tipizálása, dobozokba tétele, címkézése; valamint az introvertáltak erőltetése, hogy feleljenek meg az extroverzió faktorainak, és csak akkor jár számukra elfogadás a többségi társadalom részéről, akkor kaphatnak munkát, léphetnek feljebb a ranglétrán, építhetnek karriert, teljesíthetik céljaikat. Ezek az elvárások irreálisak, az olyan napokon, mint január másodika, mint az introvertáltak világnapja éppen erre kellene felhívni a figyelmet, és arra, hogyha minél több ember tud érzelmileg stabil lenni, akkor az összességében a többség és a társadalom számára is pozitív attól függetlenül, hogy valaki szeret-e társaságban lenni vagy nem.

 

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve

 

Január másodika kapcsán rengeteg írás jelent meg, amely elvileg azért íródott meg, hogy felhívja az introvertáció jelenségére a figyelmet, párat szemezgetek ide. Ez az első három viszonylag elég pozitív, és nem annyira furcsán kezeli az introvertáltakat. Az Éva magazin cikke például kiemeli a tévhiteket az introvertációval kapcsolatban, amelyek elég mélyen élnek sajnos a köztudatban. A harmadik blogbejegyzésben van, amit egyáltalán nem értek, de mivel ez egy személye blog, lehet, hogy nem is akart annyira informatív lenni.

- Ne kergesse az őrületbe embertársait! vs.hu

- 5 tévhit az introvertáltakról Éva

- Extrovertált, introvertált, ambivertált Egy átlagos fiatal férfi naplója

 

Aztán van olyan írás is, ami bőven furcsára sikeredett. Ez a cikk a Personal Branding oldalán látott napvilágot és a címe a Hogyan építs kapcsolatot egy introvertálttal? a címe. Már a képválasztás is elgondolkodtató: Salvador Dalí egy asztalnőn tartja a telefonját és rajta ír. Aki ilyen képet választ egy introvertáltakkal foglalkozó cikkhez inkább nem szeretné megtudni, mit is gondol valójában az introvertáltakról, pedig nagyon is sejtem. Mármint szó szerint, hogy az introvertált nem más, csak egy ilyen tárgyszerű hústömeg, ami nem jó csak arra, hogy kihasználják olyan funkciókra, mint: "Lehet rajta írni? Meg jó állványnak?" Ha ez az előfeltevésed egy introvertáltról, mint egy másik emberről, hogy ő csak egy alárendelt tárgy, akkor már eleve nem értem a gesztust, hogy miért akarsz vele kapcsolatba lépni?

Érdekes ez a cikk, mert a vs,hu-s cikkhez hasonlóan tanácsokat próbál adni. De van, amely teljesen értelmetlen. Például (az elírás ezúttal nem tőlem származik): "Bár vannak egyéni eltérések abban, hogy kinek, mekkorra térre van szüksége, az biztos, hogy egy introvertáltnak fontos a személyes tere". Igazából ez sehol sincs leírva, hogy az introvertációval együtt járna ez a tulajdonság. Ez egy bullshit ebben az értelemben. Gondolom a szerző valahonnan keverte már az autisztikus jellemzőket az introvertációval, ahol tényleg van szerepe a személyes térnek, de az introvertáltság és a magányos tevékenységek kedvelés nem egyenlő azzal, hogy valaki autisztikus spektrumzavarral is él. Ugyan több autisztikus spektrumzavarral élő introvertált, de autisztikus spektrumzavarral is lehet valaki extrovertált tulajdonságú.

Még egy érdekes idézet, ami megint azt hozza elő, hogy az író keveri az introverziót az ASD-vel: "Ha úgy veszed észre, hogy egy introvertált éppen elmerült a gondolataiban, ne kérdezgesd, hogy minden rendben van-e és nincs-e valami baj." Bár az egyébként igaz, hogy ha valaki nem azonnal nyomakodik az arcodba a bőbeszédűségével, hanem gondolkodik éppen valamin elmélyülten, valóban ne mássz az arcába. Azt hiszem, hogy régebben egyáltalán nem találták abnormálisnak, ha valaki elmélyülten gondolkodott - lásd. Petőfi és Arany levelezése -, ezt a türelmetlenséget szintén a mai világunk termelte ki. A többi tanácsba, amit a cikk említ most nem mennék bele, kicsit fárasztó lenne.

Összegzésként azt akartam kihozni - hogy némi utánajárással, amihez egyébként nagy segítséget adott Charles S. Carver és Michael F. Scheier szerkesztésében íródott Személyiségpszichológia című tankönyv - úgy gondolom, alapvetően a nyitott gondolkodás tanítására lenne szükség a többségi társadalom részére egy kicsit jobban utánajárós ismeretterjesztéssel.

Fontos lenne, hogy ne a szélsőséges extrovertáltságot tűzze ki a többség, a munkaerőpiac és főleg média irreális célként az egyének számára. Ne hozzanak létre olyan kategóriákat, miszerint az extrovertált jó ember az introvertált pedig rossz (hasznos vagy haszontalan). Ne erősítsék az eddig már meglévő hierarchiát extrovertált és introvertált között. A tulajdonságok közül pedig inkább más dimenziókban gondolkodjanak. Az introvertáltság és extrovertáltság harca között inkább tűzzék ki célnak az érzelmi stabilitás és harmónia elérését.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://andnowfor.blog.hu/api/trackback/id/tr728264490
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása